Készülékek a boncasztalon

Avagy nézzünk be a "motorháztető" alá.

Marantz CD45

Ez a készülék egy Philips CD150 gyakorlatilag. Megtetszett egy hirdetésben a készülék. Eredetlieg 20000-et kért érte Bangó úr az eladó. Pihentettem egy hónapig a dolgot, akkor is árulta még. Ráírtam, hogy egy tizest adok érte.Bele is ment Bangó úr . Még távirányítót is ígért hozzá az eladó, amit természetesen nem küldött (persze nem is távos a készülék). Megjött a csomag, kibontottam, iszonyat cigi szag áradt belőle. Ilyen mocskos készüléket még nem is láttam. Teljesen szétszedtem és áttakarítottam. A gombok forrasztásait újra forrasztottam, pár meg volt repedve. Nem voltam a készülék hangjától elájulva. Szépen szólt, de mintha valami térhatás növelő effekt lenne rajta, olyan volt. Egyszer neki álltam újra kondizni. Ég és föld a különbség. Megjött a dinamika, elmúlt az a fura hatás a hangon. Nagyon szép, dinamikus, egyáltalán nem finomkodó a hangja,jellemzően a TDA1540-es DACal szerelt Philipsekre. Felépítése : dekódoló panel a megszokott Philips kapcsolás, egy kis méretű panelon. Szervó panel a futómű alján kapott helyett, no ez már korszerűbb, mint az elődök szervó panelja. Itt már egy mikrokontroller+2 IC végez mindent(plusz a meghajtó erősítők). Futómű CDM-2. Korrektül olvas minden lemezt. Ez már teljesen műanyag futómű, lemez pörgetése DD motorral történik. Összességében egy nagyon szerethető készülék, szokásos Philips szolgáltatásokkal (ami nem sok). Sajnos ez még nem távos készülék.. Aki olcsón szeretne 14 bites készüléket , annak mindenképpen ajánlom (vagy az eredeti Philips CD150-est)

A bejegyzés trackback címe:

https://gyulaboncasztala.blog.hu/api/trackback/id/tr6617989110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Készülékek a boncasztalon

Az általam javított, vagy csak vendégségben szereplő készülékek bemutatása.

Friss topikok

  • szgy2002: @Zaporozmár: Üdv! Igen sikerült. Jól működik azóta. (2024.02.22. 23:04) Philips CD104
  • Lazarbibi: Valamikor mennyit javítottam ezekből, aztán egyszer csak kihaltak. (2023.01.24. 20:31) Panasonic DMC-LX2
  • Lazarbibi: Ezt a gépet én is szeretem, egyet meg is tartottam magamnak. Igaz az LP feje törött, de az ritkán ... (2021.01.09. 19:47) Panasonic NV-FS90

Címkék

10MHz (1) 14bit (13) 16bit (12) 18bit (1) 1Bit (19) 1bit (22) 20bit (1) 32bit (2) 512kb (1) 6110 (1) 64bit (4) 64kb (3) 7110 (1) 800 (1) 800xl (1) 8501 (1) 8bit (5) 8 bit (1) A1176 (1) A501 (1) Accuphase (1) Acer (1) AK630 (1) Akai (3) Amiga (6) Amplifier (4) Analóg (1) Apple (10) Arrendale (1) Asus (1) Atari (3) Atrac (2) B225 (1) Bang & Olufsen (1) Beogram CDX (1) Bitstream (13) Blaupunkt (9) BRG (2) Bridge (1) C64 (2) C64C (2) Calculator (1) Canon (2) Capture (1) cartridge (2) Casio (1) CC-1300 VD (1) CCCP (1) CCFL (1) CD (53) CD-54 (1) CD-670 (1) CD-8200 (1) CD101 (1) CD104 (3) CD115 (1) CD202 (1) CD303 (1) CD52MKII (1) CD692 (1) CD930 (1) CDM-0 (3) CDM-1 (4) CDM-12 (2) CDM-2 (2) CDM-4 (4) CDM-9 (1) CDP-211 (1) CDP-490 (1) CDP-690 (1) CDP-791 (1) CDP-997 (1) CDP-CE305 (1) CDP-XE330 (1) CEC (1) Cell (1) Challenge 600 (1) charger (1) Commodore (9) Compact kazetta (1) Computer (1) Controller (2) Core2 (2) Core 2 Duo (2) Core i5 (1) CSF-12 (1) C Audio (1) D (1) Dallas MD70 (1) DC-30 (1) DC30 (1) Denon (2) digitális fényképező (2) Digital diary (1) DivX (3) DMA (1) DP-75 (1) Dual (3) DVD (3) DVD-737 (1) DVD-HR775 (1) DVP-NS52P (1) DX-6920 (1) dyras (1) EA-7386S (1) ébresztő (1) egysugaras (1) előerősítő (1) Erősítő (4) Europa Star (1) FAT (1) FDD (2) fényképező (7) finepix (1) Fuji (1) G4 (1) game pak (2) Geforce (1) GEGEM (1) GEM (1) GLUE (1) Grundig (5) GSM (4) H/K (1) Harman/Kardon (3) HDD (1) Hifi (59) High end (1) Hitachi (3) Hordozható (3) HT (1) I5 (2) ia64 (2) IBM (1) Infolithium (1) Intel (9) Ipari hulladék (1) Jack Tramiel (1) Jay Miner (1) JVC (2) Kamera (1) Kazetta (21) KEH-2700R (1) KEH-3800R (1) Kingston DJ (1) kompakt (8) konzol (1) KS-F150 (1) KSS-150 (2) KSS-210 (1) KSS-213 (1) KSS-240A (7) kvarcjáték (1) KXT-2365H (1) Kyocera (1) Mac (5) Macbook (3) Macbook Air (2) Macintosh (10) MacOS (6) Mac Mini (4) Magnó (3) Manager calculator (1) Marantz (2) MASH (1) Matrix (1) Mavica (1) MC68000 (4) MC68030 (1) MC900 (1) MD (5) MDS-J520 (1) MDS-JB730QS (1) MDS-JE470 (1) MDS-JE510 (1) MDS-JE700QS (1) médincsájna (1) Microsoft (2) Mini (1) MiniDisc (5) miniDV (1) MIPS (2) Miro (1) Misssouri DJ70 (1) MJPEG (1) MMU (1) Monitor (1) Mono (4) MOS (2) Mos6510 (2) MOS 8500 (1) Motorola (2) MP3 (1) MSX (1) Nakamichi (1) Nikon (1) Nintendo (5) Nintendo 64 (7) Nokia (3) Notebook (1) NUS (1) NV-F65 (1) NV-FS90 (1) NV-J-40 (1) NV-J45 (1) nVidia (1) Olympus (2) Onkyo (3) óra (1) OSX (2) Oszcilloszkóp (1) Panasonic (12) Papirmasni (1) PCM056 (2) PCM56 (1) PCM61P (1) PDS-702 (1) Pentium (1) Philips (29) Pinnacle (1) Pioneer (3) Playstation (2) Playstation 3 (1) Pong (1) Powerbook (1) PowerPC (2) PPC (1) preamp (1) Ps2 (1) PS3 (1) PulseDAC (2) Pulse DAC (5) RA-6350S (1) RA-6360S (1) RA-6363S (1) RA-6380S (2) RA-6386S (1) Rádió (10) rádió (2) RCM127 (1) RCR169 (1) Receiver (6) Recorder (8) retro (1) Revox (2) Rezsó (1) Rio RCR87 (1) RISC (2) RM-4630 (1) RM-4640 (1) RM-5632S (1) RM-5642S (1) RM169 (1) RT-7300S (1) S2500 (1) s5000 (1) SAA7341GP (2) SAA7350 (1) Samsung (1) Sanyo (1) SGI (1) Sharp (2) Shifter (1) SID (1) Sony (32) Sporton (1) ST (2) ST-S361 (1) STE (1) Stereo (76) STFM (1) SZ1-94 (1) Számítógép (1) Sztereó (63) TC-K411 (1) TDA-1541 (2) TDA1540P (9) TDA1543 (1) Teac (1) Technics (3) Tégla (1) telefon (2) Tesla (1) Texas Instruments (1) Thomson (1) TI (1) Töltő (1) TOS (2) Travelpilot E1 (1) Tuner (3) USSR (1) vezetékes telefon (1) VGA (1) VHS (9) VICII (1) Video (1) Video8 (1) Videoton (16) VRDS 7 (1) Walkman (2) XBOX (1) Yamaha (2) Z80 (1) Zilog (1) Zoran (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása